TÉRBURKOLATOK

Az évek telnek, de a bejárathoz vezető út megmarad

Egy otthonra akkor mondhatjuk jó szívvel, hogy igényes, ha az udvar is ápolt. Ez alatt nemcsak a gondozott kertre és a rendszeresen lenyírt fűre gondolunk, hanem arra is, hogy rendezettek a gyakran használt kis utak, átjárók.Valljuk be őszintén, a törmelékes betonjárdák és utak a legnagyobb igyekezet ellenére is maximum elfogadható állapotba hozhatók, míg a térkövek első látásra igényességet kommunikálnak.

Természetesen nemcsak az esztétikum miatt teszi le sok háztulajdonos a térkövek mellett a voksát, hanem azért is, mert így megszűnnek a balesetveszélyes, kisebb-nagyobb gödrök, az egyenletes felületen kellemes érzés elsétálni a bejárati ajtóig és az utak, járdák hosszú éveken át mutatósak maradnak (mert a csapadék a talajba szivárog).

Kiemelt gyártóink

Járj egyet a bemutató-kertünkben

A térkövek között könnyen elveszettnek érezhetjük magunkat a színek, minták, formák között, de van egy jó hírünk: ebből az útvesztőből a kollégáink örömmel segítenek kitalálni, a bemutatókertünkben sétálva pedig a saját szemeddel hasonlíthatod össze az olyan vezető gyártók termékeit, mint a Leier, a Semmelrock, a KK és a Viastein.

Információt kérek

KK

A KK Kavics Beton Kft. a megbízható német minőséget képviseli, immár több mint 50 éve. Nézd meg klasszikus, mediterrán és antikolt stílusú térköveit, azokat kiegészítő szegélyköveit és kerítéselemeit. Valamennyi alapanyaga a beton, amely 100%-ban természetes anyag, teherbíró és egyszerűen lerakható. Úgy szépíted meg vele kerted, udvarod, járdád, hogy egyedi, egyben harmonikus lesz a végeredmény. Kínálatukban megtalálható a természetes úton és a legmodernebb technológiával kinyert magas minőségű kavics és homok: osztályozott kavics. kvarc homok, fuga homok.

Információt kérek

Leier

A betonnak is ezerféle arca van. A folyamatosan fejlesztő Leier Hungária Kft. a betonból életvidám térköveket alkotott. Mitől lesz egy térkő életvidám? Semmi mesterkélt szín és forma, követik azt a felületet és árnyalatot, mely a természetben is előfordulhat. Ettől lesz kerted, teraszod hangulata is vidám és barátságos. Teljes mértékben Hozzád alkalmazkodik, belesimul az életteredbe, átveszi annak ritmusát. A pakolók vagy garázsbejáratok szempontjából azonban gondolnod kell a speciális felületvédelemre is, amely egy védőréteg, így a víz vagy az olaj nem lesz többé ellenfeled.

Információt kérek

Semmelrock

Múlt századi hagyományaival, modern kori vívmányaival a Semmelrock a Wienerberger Csoport lányvállalata 7 ország 14 gyárral van jelen Közép- és Kelet-Európában. Kerttervezésben a legfelkészültebb gyártó: sok inspiráló ötletet ad és a kezed alá dolgoztak azzal, hogy nem kell füzetbe rajzolgatnod, hanem saját fejlesztésű Garden Vision applikációjukban tervezhetsz. Ha nem feltétlenül kertépítésben gondolkodsz, hanem kisebb tereket, ösvényeket vagy fűszerkertet szeretnél, ahhoz is találsz klasszikus, egyszerű formákat és kiegészítőket, mint a rézsűkőt, szegélyt vagy paliszádot.

Információt kérek

Viastein

A Viastein prémium térköveinél magasra teheted a lécet! A magyar tulajdonban lévő Bayer Construct cégcsoport részeként néhány éve kezdték el a prémium minőségű térkövek gyártását. Visszafogott, színárnyalatai mellett harsányabbakat is találsz, használd bátran, káprázatos lesz az eredmény! A változatos geometriai formákkal teljesen átformálhatod, új arcot adhatsz udvarodnak, kertednek, mely lazításra és kikapcsolódásra hívogat. A térkő rendszerek mellett teraszburkolatokat, nagyformátumú lapokat is találsz, szegélyelemekkel, csúszásmentes blokklépcsőkkel összeillő, szemet gyönyörködtető teret alkothatsz, ha garázsbejáratban, utakban gondolkozol.

Információt kérek

A főbb gyártókról írt összeállításunkkal könnyebben találhatsz rá a jó irányra, persze itt még nem állhatsz meg, ha szeretnéd tovább szűkíteni a kört. Bátran írd meg nekünk, ha kérdésed van vagy ajánlatot kérsz, és legkésőbb 2 munkanapon belül megkapod a választ.

Információt kérek
Tájékoztatunk, hogy az adatkezelés a Te személyes hozzájárulásodon alapul. Köteles vagy a személyes adatokat megadni, ha választ szeretnél kapni tőlünk. Az adatszolgáltatás elmaradása azzal a következménnyel jár, hogy a kért választ nem tudjuk elküldeni Neked. A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező. Köszönjük, hogy pontosan megadod elérhetőségeidet, és ha kérdéseink lennének, könnyen elérhetünk.