Itt a vége? Elindult az építőanyagok árcsökkenése?

Piramisepitohaz.hu /2021
.
09
.
30
.

Elindult végre az építőanyagok árcsökkenése?

2021 második negyedévében rendkívül gyorsan változtak az építőanyag-árak. Nyár elején kristályosodott ki a probléma az építőanyag-piacon: a gyors változások miatt gyakorlatilag lehetetlenné-vált az árajánlatok elkészítése, illetve a kikalkulált költségek garantálása. A nyáron jelentkező hullámzó árszintet a külföldről érkező folyamatosan emelkedő kereslet – számos alapanyag esetében – még hiánnyal is megfejelte. Ez nehéz helyzetbe hozta az építkezőket, az otthonfelújítást, az otthonteremtéshez kapcsolódó átalakítást végző vállalkozókat és magánszemélyeket egyaránt.

De hogyan alakultak azóta az építőanyag árak? Mit mutatnak a trendek? A helyzetet a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége Elnöke és az Építőanyag Kereskedelmi Egyesület elnökségi tagjaként, illetve az újHÁZ Centrum Zrt. Igazgatóságának elnökeként ügyvezetőnk, a Piramis Építőház által az építőanyag.hu-t is üzemeltető Juhász Attila tárgyalta.

Építőanyag áremelkedés: kormányrendelet született a külföldre értékesítéssel kapcsolatban

Az építőanyag árak emelkedésével kialakult helyzet rendezésére 2021 júliusában kormányrendelet látott napvilágot: több építőanyag – kavics, sóder, cement, gipsz- és acélipari termékek, szigetelőanyagok – külföldre történő értékesítésével kapcsolatban bejelentési és regisztrációs kötelezettséget ír elő. Az említett nyersanyagokra és építőipari termékekre állami elővásárlási jogot kötött ki, és bizonyos alapanyagok esetében kiegészítő bányajáradékot vezetett be. Júliusban az is szóba került, hogy a meghozott rendeletek októberben exporttilalommal fognak kiegészülni. A piaci tendenciák azt mutatják, hogy erre végül remélhetőleg nem lesz szükség.

A tapasztalatok szerint a magyarországi gyártók a rendeletek hatására az értékesítési láncaikat átütemezték, és csökkentették a külföldi szállításaik arányát, továbbá próbáltak alternatív import-beszerzési lehetőségeket felkutatni. A rentábilis importforrásokat a környező országokban találták meg, és a tapasztalatok szerint a helyzet hasznos átalakulást indított el. Ennek eredményeként például a V4 országai között egységesebb építőanyag-piac van kialakulóban. Ez nyereségessé teheti a hazai vállalkozásokat, amelyek számára esetleg a hazai piac túl kicsi, és kiegyensúlyozottabbá teszi az itthoni kivitelezők is számára a beszerzést.

Mekkora volt az áremelkedés?

Az építőanyagok árváltozásának mértéke július végéig 5 és 160% között volt – ez derült ki abból a felmérésből, amit 400 építési vállalkozó közreműködésével készített az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége. A kivitelezők arra számítanak, hogy az árak az év végéig már nem fognak növekedni. A nagy árváltozások a kritikus építőanyagokra – fa, acél, réz, alumínium alapanyagú termékek – voltak jellemzőek, beszerzői árcsökkenés indult el, ami lassan vélhetően a végfelhasználóknál is jelentkezni fog. Bár az év eleji szintre már nem csökkennek vissza az árak, ott, ahol 80% feletti volt az áremelkedés, a remények szerint korrigálódnak az árak.

Az újHÁZ Centrum saját felmérése alapján konkrétan beazonosítható azon termékek köre (acélipari termékek, faanyagok, műanyagipari termékek és ezen belül főleg a szigetelések), amelyek áringadozása, illetve áremelkedése kiemelkedő volt. Januártól júliusig a teljes termékkörére vetítve 14%-os volt az áremelkedés, de pl. a fa fűrészárú esetében a duplázódás vagy még nagyobb mértékű áremelkedés is megjelenik. Az árcsökkenés az újHÁZ Centrum saját felmérése szerint is elindult, ennek okát többek között a kormányrendeletekben és a világpiaci trendek változásában látják.

Hogyan hatnak az állami támogatással otthonfelújítást, lakásátalakítást végzőkre az építőipari áremelkedések?

A “rendeződési” tendenciát befolyásolhatja még az infláció és az euró-forint árfolyam hatása; tavaly az összes itthon felhasznált építőanyag 48%-át külföldi forrásokból oldották meg.

Félő, hogy az a sokféle állami támogatás, amelyek most a házépítésekhez és felújításokhoz igénybe vehető, „eliminálódik”, vagyis kevesebbet ér, mint tavaly ilyenkor. Mivel az állami támogatás az építőipari alapanyagok és a munkadíj fedezésére egyaránt fordítható, az átlagos értékcsökkenés a két területen nem haladja meg a 15%-ot.

Nem szabad elfelejteni, hogy a kivitelezői munkadíjak is emelkedtek a nyár folyamán, gyakori tapasztalat, hogy a kivitelezők az alapanyagok árához igazítják saját munkadíjaikat (a felmérések szerint ez is szóródik, vagyis szolgáltatónként eltérő lehet, ezért érdemes több árajánlatot bekérni ugyanarra a munkára). Ez elsősorban szokásokon alapuló tendencia, amelyet támogat az a tény, hogy itthon hatalmas a szakemberhiány. Ennek a paraméternek feszül neki az állami támogatások következtében sokszorosára emelkedett megrendelés-mennyiség. Tovább terheli a helyzetet, hogy a támogatások igénybevételi határideje jövő év vége, így a szolgáltatói piacra most óriási nyomás nehezedik. Üdvözlendő lenne a támogatás hatályának akár egy évvel való meghosszabbítása.

Az ÉVOSZ tapasztalatai szerint az értékcsökkenés nagyobb mértékű: egy tavalyi 3 milliós, felújításra fordítható összeg, idén már csak 2-2,2 milliót ér, vagyis annyi alapanyag és munkadíj fér bele. A KSH és az ÉVOSZ felmérései összecsengenek az építőipar építés-szolgáltatási árait illető emelkedés mértékét tekintve, amely átlagosan mindössze 10%. A lakásokhoz, magán-ingatlanokhoz kapcsolódó építési területeken ez a szám 12-13%, míg a mélyépítés, vasút (jellemzően közületi megrendelésű) területeken mindössze 5-7%.

Egy építési-felújítási munkán belül az élőmunka költsége jelenleg kb. 35-40%. Az építőipar az elmúlt 4 évben kb. 40%-al emelte a munkadíjakat, amelynek több mint 50%-a munkadíjakból, illetve ezek költségeiből (adók, járulékok) tevődik össze. Ez a tendencia abból a törekvésből is adódik, hogy az építőipar-gazdaság szereplői meg legyenek fizetve (illetve, hogy a szakmunkástól a mérnökökig a piaci kereslet-kínálat alapján legyenek megfizetve), és kapcsolódik ahhoz a jelenséghez, hogy a szolgáltatók a munkadíjakat az anyagköltségekhez igazítják.

A világméretű építőanyag-piaci árnövekedés oka az, hogy a járványhelyzet miatt a termelés leállt/lecsökkent, az építési megrendeléseket is visszatartották, és amikor enyhültek a megszorítások, a munkák hirtelen egyszerre indultak be, és óriási igény keletkezett az alapanyagokra.

Ebben az időszakban elmaradt a világpiac kereskedelmi egyezményeinek, kvótáinak, vámrendszerének újragondolása a kialakult helyzet fényében, és a nemzeti kormányok, valamint a piaci szereplők között egyfajta kereskedelmi “háborús helyzet” alakult ki a beszerzési forrásokat illetően. Tehát az építőiparban előállt helyzet nem kifejezetten magyar, hanem világszintű, de legalább Európa szintű. A legégetőbb igények, illetve a legmeghatározóbb piaci szereplők igényeinek kielégítése után várhatóan elcsitul a “harci” helyzet.

A hazai gyártási kapacitás növelése kizárólag hosszú távon jelenthet megoldást, mivel egy-egy ilyen beruházás kivitelezése a tervezéstől a gyártás beindulásáig nagyjából 2 év. Az építőipar fellendítését célzó állami intézkedések hatályának elnyújtása jó hatással lenne a hazai piac rendeződésére. Hiszen a piacnak elsősorban kiszámíthatóságra, másodsorban pedig hosszú távon megemelkedett keresletre volna szüksége ahhoz, hogy új gyártói kapacitások szülessenek. A lakosságnak is ez az érdeke, hiszen idővel kedvezőbb és versenyképesebb feltételek mellett kerülnek majd kielégítésre az építési igényeik.

Jelenleg már csak néhány termékkörre jellemző az áruhiány. Ilyenek például a szálas szigetelőanyagok (üveggyapot, kőzetgyapot), és néhány tetőfedéshez használt termék. Ezek esetében akár egy vagy több hónaposra nőtt a várakozási idő.

A most építkezést tervezőknek azt javasolják, időben kössék le a kivitelezőket és minél előbb írják alá a szerződéseket, hiszen akkor lehet a beszerzésben és a munkaerő-biztosításában is ideális feltételeket teremteni. Érdemes a piacot mind az építőanyag-források, mind a kivitelezők szempontjából alaposan felmérni az építkezés előtt. Egyrészt azért, mert az árakban nagy a szóródás, másrészt azért, mert az szakember-igény miatt sajnos kevésbé színvonalas munkát végző kivitelezők is megjelentek.

Kapcsolódó cikkek:
5 dolog, amit tudni akartál az építőanyagok áremelkedéséről, de féltél megkérdezni
Az állami otthonfelújítási pályázat legmakacsabb buktatói
Ezt újítja a magyar!
5 tipp a stresszmentes építkezéshez
Így kényelmes az építőanyagok vásárlása

A forrásként használt rádióműsor bármikor meghallgatható a Kossuth Rádió oldalán:

https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2021-09-10_13-02-00&enddate=2021-09-10_13-40-00&ch=mr1ű

Kapcsolódó termékek:

https://epitoanyag.hu/cement/duna-drava-cement-325-r-25-kg-pVUgtMDAxNTcx

https://epitoanyag.hu/falazo-tegla-valaszfal-tegla/ytong-start-falazoelem-60x20x25-cm-pVUgtMDAyMTI0

https://epitoanyag.hu/falazo-tegla-valaszfal-tegla/ytong-nf-valaszfalelem-60x20x10-cm-pVUgtMDAxOTg1

No items found.

Talán ez is érdekelhet

Itt a fordulat: megkezdődtek a lakásépítések Magyarországon

Marketing Diamond Awards: Két kampányunk is díjazott lett

Kádas fürdőszoba 3,75 négyzetméteren?

Variációk egy témára: 3,75 négyzetméteres elegáns fürdőszoba

Újház Építőipari Trendmonitor – mostantól havonta

Egyszerű elegancia 3,75 négyzetméteren? Lehetséges!

Megnézem

Ragasztásechnikai katalógus

Katalógusunk bemutatja a piacon elérhető ragasztástecnikai termékeket.