Ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy a magyar építőipar teljesítménye érzékenyen reagál a gazdaságpolitikai fordulatokra, mert a szektor nemcsak a vállalati és a lakossági beruházási kedvre támaszkodik, hanem nagymértékben függ az állami beruházásoktól, az uniós forrásoktól és a lakáspiaci ösztönzőktől. Az állam nagy súlya az építőipari megrendelésekben nem magyar sajátosság, hanem az egész régióban jellemző adottság, de a Fidesz által nyíltan felvállalt protekcionista modell egyedülállóan kitetté alakította a magyar építőipart.
Az új kormány ebben az ágazatban nem pusztán politikai, hanem szerkezeti változást is hozhat, a kérdés az, hogyan szerepelnek majd a szektor vállalatai egy minden bizonnyal nyitottabb, versenyalapúbb, és az uniós forrásokra jobban támaszkodó pályán?
A 2026-os választás után az építőipar számára valójában nem az a legfontosabb kérdés, hogy lesz-e változás, hanem az, hogy annak mi lesz a gazdasági tartalma. A Fidesz hosszú időn át olyan modellt működtetett, amelyben az állam volt a piac első számú szervezője. Az állami beruházások súlya megnőtt, a közbeszerzések meghatározóvá váltak, a hazai tulajdon erősítése pedig nyílt gazdaságpolitikai céllá emelkedett. Ennek a modellnek voltak eredményei. Jelentős infrastruktúra-fejlesztések valósultak meg, komoly kivitelezői kapacitások épültek ki, és megerősödött egy magyar tulajdonú építőipari elit.
Közben azonban a rendszer egyre inkább ráépült az állami pénzre, az uniós forrásokra és a politikai közelségre. Ez a függőség azt eredményezte, hogy a kiépült nagy magyar kapacitások nemzetközi versenyképessége ritkán bizonyított. Ez a megfogalmazás megengedőnek tűnhet, hiszen sokan leírták az elmúlt években, hogy a szektor ebben a rendszerben tökéletesen versenyképtelenné vált. A helyzet azonban az, hogy elvétve akadnak magyar vállalati szereplések külpiacokon, arról pedig nagyon keveset tudunk, hogy a szektor különböző szegmenseiben működő, tényleges kivitelezést végző építőipari vállalkozások mire lennének képesek egy versengő közegben.
Szakmai szempontból a magyar építőipar egyik legnagyobb problémája éppen ez a túlzott államfüggőség. Amikor volt pénz és volt projekt, a piac gyorsan bővült. Amikor az uniós források akadoztak, a költségvetési mozgástér szűkült, vagy az állami beruházások lelassultak, az egész ágazat megingott.
Az állam követte a gazdaság tempóját
A szektor szempontjából egyáltalán nem mellékes körülmény, hogy az állami megrendelések az elmúlt évtizedekben (és nemcsak a Fidesz kormány alatt) szinte mindig prociklikusan működtek, a nagy ösztönzők akkor kapcsoltak be, amikor egyébként is futott a szekér, és akkor fogták vissza a gyeplőt, amikor a vállalati és lakossági beruházási kedve is megingott. Ez szélsőséges ingadozásokat okozott, ahelyett, hogy anticiklikus módon kiegyensúlyozta volna a szektor teljesítményét.
Ebben a helyzetben a Tisza egyik legfontosabb ígérete az uniós pénzek hazahozatala. A párt februárban bemutatott gazdasági programjában ezt a növekedési fordulat egyik alapfeltételének nevezte, és a magyar vállalkozások támogatását is ehhez kapcsolta.
Ez az építőipar számára döntő jelentőségű lehet. Magyarországon az uniós források jelentős része eddig közvetlenül vagy közvetve építési munkát generált. Az út- és vasútfejlesztések, a közműberuházások, az egészségügyi és oktatási létesítmények korszerűsítése, a településfejlesztések, az energetikai programok és a középület-felújítások mind olyan területek, ahol a támogatás végső soron kivitelezést, építőanyag igényt, tervezést, szállítást és mérnöki szolgáltatást jelent.
Nem törvényszertű, hogy ez így is marad, de a szakma talán okkal bízik abban, hogy a befolyó EU-s források egy jelentős része beruházás ösztönzésként továbbra is az építőiparban csapódik le. Ennek egyik oka, hogy kint levő források egy nagyobb szelete eleve erre a célra van megpántlikázva. Emellett nem agyható figyelmen kívül sz sem, hogy a szektor kétségtelenül nagyon erős foglalkoztatási és multiplikációs erővel bír, amit feltehetően az új kormány sem hagy figyelmen kívül. Ezért, ha a befagyasztott források érdemben megnyílnak, az nemcsak költségvetési könnyebbséget hoz, hanem közvetlen keresletélénkítő hatást is az egész ágazatban.
Ugyanakkor az uniós pénzek hatása nem merül ki az állami beruházások újraindulásában. Legalább ilyen fontos kérdés, hogy a vállalati szféra beruházási hajlandósága javulhat-e. Az elmúlt két-három évben a vállalkozások tömegesen halasztották a fejlesztéseiket. Nem épült meg számos új telephely, raktár, üzem vagy logisztikai központ, mert a cégek nem láttak kellően stabil gazdasági környezetet. Ha a piac azt érzékeli, hogy javul az ország pénzügyi mozgástere, csökken a bizonytalanság, erősödik a jogbiztonság és nő a növekedés esélye, akkor a magánberuházások is újraindulhatnak. Ebben az értelemben a befagyasztott uniós pénzek felszabadítása nemcsak új állami megrendelést hozhat, hanem bizalmi fordulatot is. Éppen ez lehet az egyik legnagyobb különbség a két modell között. A Fidesz elsősorban az állam felől szervezte a növekedést, míg a Tisza inkább a bizalom, a jogállami fordulat és az EU-kapcsolatok helyreállítása felől próbálhatja újraindítani azt.
A lakásépítés területén szintén markáns különbségek látszanak. A magyar lakáspiac ma kifejezetten gyenge állapotban van. A KSH adatai szerint 2025-ben 12 062 új lakás épült Magyarországon, ami 9,3 százalékos csökkenés az előző évhez képest. Közben ugyan az engedélyek és bejelentések száma emelkedett, és más jelei is mutatkoztak a lakásipari élénkülésnek. Ettől függetlenül igaz, hogy lakossági és fejlesztői bizalom alapvetően gyenge lábakon áll, és könnyen meginoghat a kibontakozó közel-keleti energiaválság miatt. A másik oldalról ez azt is jelenti viszont, hogy nagyon sok beruházási terv lappang kidolgozott, engedélyezett, vagy engedélyezhető formában különböző fiókok mélyén.
Lakáspolitikai oldalon a Fidesz válasza erre a helyzetre a 3 százalékos Otthon Start program lett, amely a saját tulajdon megszerzését kívánja segíteni kedvezményes hitellel. A Tisza ezzel szemben nem egyszerűen megszüntetni akarja ezt az irányt, hanem kiegészíteni. Magyar Péter a kampányban arról beszélt, hogy a Tisza-kormány megtartaná az Otthon Startot, de ezt egy több tízezer lakásos szociális bérlakás és lakásszövetkezeti programmal egészítené ki.
Ez érdemi különbség. A Fidesz lakáspolitikája alapvetően tulajdonszerzésre épült, ami a magyar társadalmi közegben érthető és népszerű megközelítés. A Tisza ezzel szemben a lakhatási válság megoldása felől közelíti meg a problémát, amiben a saját tulajdon mellett a bérlakás program is hangsúlyos szerepet kapna. Az építőipar szempontjából ez azért fontos, mert a professzionális bérlakásépítés stabilabb, kiszámíthatóbb keresletet jelenthet, mint a kizárólag magánvásárlókra épülő lakásfejlesztés. Ugyanakkor itt is ugyanaz a döntő kérdés, mint minden más programnál: van-e mögötte valós finanszírozás, végrehajtási kapacitás és hosszú távú politikai akarat. Enélkül a bérlakás könnyen jól hangzó jelszó maradhat.
Az új lakások 5 százalékos áfája különösen érzékeny pont. A NAV tájékoztatása szerint a kedvezményes 5 százalékos áfakulcs 2026. december 31-éig marad hatályban, bizonyos átmeneti szabályok mellett pedig később is alkalmazható, ha a feltételek teljesülnek. Ez a fejlesztőknek és a vevőknek is kulcsfontosságú, mert egy lakásberuházás megtérülését, árszintjét és ütemezését erősen befolyásolja az áfakörnyezet. A Tisza eddig nyilvánosan nem tett olyan egyértelmű vállalást, amely kifejezetten az 5 százalékos lakásáfa meghosszabbításáról vagy újraszabályozásáról szólna. Ez pedig a piac számára komoly bizonytalanság. Ha az új kormány valóban élénkíteni akarja a lakásépítést, ebben a kérdésben gyors és világos döntést kell hoznia. Az ingatlanfejlesztés ugyanis nem szereti a lebegtetést.
A következő nagy terület az otthonfelújítás és az energetikai korszerűsítés. Szakmai alapon nézve ebben rejlik talán a legnagyobb növekedési potenciál. Magyarország lakásállománya öreg, műszakilag elavult és energiahatékonysági szempontból gyenge. A Fidesz több alkalommal indított a lakosság számára is népszerű otthonfelújítási programokat, de ezek többnyire időszakosak vagy szűkített jogosultsági körre épültek. A Tisza programja ezzel szemben már most tartalmaz olyan vállalást, hogy tíz éven belül a hazai lakásállomány 25 százalékánál jelentősen javítaná az energiahatékonyságot, és állami felújítási programot indítana a komfort nélküli és félkomfortos ingatlanok korszerűsítésére. Ez egyértelműen arra utal, hogy a párt az energiahatékonysági fordulatot nem mellékszálnak, hanem gazdaságélénkítési és lakhatási eszköznek tekinti.
Az építőipar számára ez kifejezetten kedvező irány lehet. A felújítási piac széles vállalkozói réteget mozgat meg, gyorsan reagál a támogatásokra, és nagy arányban támaszkodik hazai munkaerőre, hazai szolgáltatásra és sok esetben hazai építőanyag felhasználásra is. Egy több évre előre látható felújítási program nemcsak gazdaságélénkítő, hanem szerkezetjavító eszköz is lenne, mert kevésbé ciklikus, mint a nagy állami projektekre épülő növekedés.
Itt kapcsolódik a képbe a rezsitámogatás kérdése. A Fidesz rezsivédelmi politikája társadalmilag népszerű és rövid távon sok háztartás számára kedvező volt, ugyanakkor volt egy súlyos mellékhatása is. Ha a fogyasztó nem érzékeli az energia valós árát, akkor kisebb az ösztönzése arra, hogy szigeteljen, nyílászárót cseréljen, korszerűsítse a gépészetet vagy hosszú távú energetikai beruházásban gondolkodjon. Vagyis ami szociális oldalról érthető intézkedés, az energiahatékonysági szempontból fékezheti a megújulást.
A Tisza előtt itt kényes egyensúlyozás áll. Politikai realitás, hogy a lakosságot nem lehet hirtelen kitenni egy sokkszerű rezsiemelkedésnek. Gazdasági realitás viszont az, hogy a magyar lakásállomány energiahatékonysága gyenge, és ennek javítása nélkül sem a klímacélok, sem a hosszú távú lakossági tehercsökkentés nem teljesíthető. Ezért a legvalószínűbb és szakmailag is legjobb irány nem a rezsivédelem hirtelen felszámolása lenne, hanem annak fokozatos átalakítása célzott, szociálisan érzékeny és felújítást ösztönző rendszerré. Az építőipar számára ez rendkívül pozitív forgatókönyv lenne, mert egy többéves, kiszámítható felújítási piacot teremthetne.
Nem kerülhető meg a protekcionista iparpolitika kérdése sem. A Fidesz nyíltan vállalta, hogy a stratégiai ágazatokban, így az építőiparban is növelni kívánja a magyar tulajdon arányát és erősíteni akarja a hazai szereplőket. Ez önmagában legitim gazdaságpolitikai törekvés lehet, hiszen ez számos nyugat-európai országban is hasonlóan működik. A probléma ott kezdődött, amikor ez a logika összekapcsolódott a piac torzulásával, és a politikai kapcsolatok túlzott felértékelődésével. Nagy kérdés lesz, hogy a Tisza várhatóan kevésbé adminisztratív piacvédelemben, és inkább tisztább versenyben, átláthatóbb közbeszerzésben gondolkodik-e. A párt egyik központi vállalása az intézményi fékek helyreállítása, az Európai Ügyészséghez való csatlakozás és a korrupcióellenes fordulat. Ez az építőiparban is szemléletváltást jelenthet.
Külön figyelmet érdemel az intézményi kérdés is. A Fidesz kormány sokéves hiányt pótolt azzal, hogy az építésügy végre önálló, jól látható kormányzati súlyt kaptak az Építési és Közlekedési Minisztérium létrehozásával, amely ma is külön tárcaként működik. Ez azért volt fontos lépés, mert az építőipar nem pusztán alágazati ügy, hanem a nemzetgazdaság egyik meghatározó teljesítményterülete, hiszen százezrek megélhetésére van közvetlen vagy közvetett hatással. A Tisza számára ezért az egyik komoly próbatétel az lesz, hogy az egészségügy és az oktatás mellett az építőiparnak is ad-e önálló, politikailag erős képviseletet a kormányzati struktúrában, vagy ismét egy nagyobb tárcába olvad be ez a terület. Egy ilyen méretű és multiplikátor hatású ágazat esetében ugyanis nemcsak szakpolitikai, hanem versenyképességi kérdés is, hogy van-e saját súlypontja a kormányzaton belül.
Az építőipar következő éveit végső soron nem a politikai kommunikáció, hanem a gazdasági bizalom, a kiszámítható szabályozás és a ténylegesen megjelenő források határozzák meg. Ha az új kormány képes lesz helyreállítani a lakossági és vállalati bizalmat és az uniós kapcsolatrendszert, újraindítani a beruházásokat, ösztönözni a lakásépítést és a felújításokat, valamint tisztább versenyt teremteni a piacon, akkor az ágazat valódi növekedési pályára állhat, és a versenyképesség terén is bizonyíthat, vagy előrelépést mutathat. Ha azonban a politikai fordulat mögött nem jelenik meg egy jól működő finanszírozás, stabil gazdaságpolitika és beruházói bizalom, akkor az építőipar számára a változás önmagában kevés lesz. Ebben az ágazatban ugyanis végül mindig ugyanaz a három tényező dönt: a pénz, a bizalom és kiszámíthatóság.
Forrás: Pénzcentrum.hu
Fedezd fel prémium térköveink, szegélyköveink és kerti kiegészítőink teljes választékát, valamint a legfrissebb trendeket és inspirációkat. A katalógus segít a megfelelő burkolat kiválasztásában, a tervezéstől egészen a kivitelezésig.
Fedezd fel prémium térköveink, szegélyköveink és kerti kiegészítőink teljes választékát, valamint a legfrissebb trendeket és inspirációkat. A katalógus segít a megfelelő burkolat kiválasztásában, a tervezéstől egészen a kivitelezésig.
