Adni jó!

Piramisepitohaz.hu /2021
.
12
.
09
.

Kilenc raklapnyi burkolattal segítettük a Pest Megyei Viktor Egyesített Szociális Intézményt.

A Dunakanyar szívében, Sződliget külterületén működő Pest Megyei Viktor Egyesített Szociális Intézmény mintegy 110 értelmileg akadályozott felnőtt gondozó célú otthona.

Ottjártunkkor a napnál fényesebben kiderült, hogy az 1860 körül épült Floch-Reyhersber kúria területén működő intézmény sokkal több, mint ahogy azt laikusként képzelnénk. Az ott dolgozók odaadó munkájának hála, a lakók igazi támogató, inspiráló környezetben bontakoztathatják ki a bennük rejlő értékeket.

Sportfoglalkozások, szakkörök sokasága, és az emberi segítőkészség legszebb példájául szolgáló gondozók együtt teremtenek egy olyan csodahelyet, amit csak támogatni lehet.

A minimum, amit értük tehettünk, hogy mintegy 300 négyzetméternyi, 1,2 millió forint értékű burkolóanyaggal segítettük a mosókonyha és más kiszolgáló helyiségek korszerűsítését.

Ezúton is köszönjük, hogy Baloghné Tóth Tímea vezető ápoló kedves idegenvezetése alatt bepillanthattunk az intézmény életébe. Igazán felemelő élmény volt.

Az összesen öt településen működő Pest Megyei Viktor Egyesített Szociális Intézményben folyó munkáról még többet tudhattok meg a honlapjukon: www.pmveszi.hu

No items found.

Talán ez is érdekelhet

Ismét Szerethető Munkahely lettünk!

Együtt a jövő szakembereiért

Az építőiparnak is jó éve lesz 2026-ban?

AAA minősítéssel ismerték el pénzügyi stabilitásunkat

Most megéri VELUX tetőablakot vásárolni – akár 30 000 Ft pénzvisszatérítés ablakonként!

Kreatív adventi meglepetés a legkisebbeknek: letölthető Újház színező! 🎄✏️